Kézenfekvő ötletnek tűnt, hogy lemossuk a graffitit az iskola faláról. Majd fogjuk a vizes rongyot és lemossuk, go
ndoltuk elsőre. Másodikra már azt gondoltuk, hogy lehet, hogy valamilyen oldószer is kell arra a rongyra, aztán meg lehet, hogy nem is rongy kell, hanem kefe. És aztán szép lesz-e vagy újra kell festeni? De a festék az drága…
A közeli metróaluljáróban egy graffiti eltávolításával foglalkozó cég emberei dolgoztak. Megkérdeztük őket, adnának-e egy kis szakmai útmutatást nekünk. Adtak. A főnökük eljött és tartott egy fél órás fényképes bemutatót, arról, hogy mi a graffiti, hol van annak helye és hol nincs és, hogy a tag-ek az épületek falán bizony ugyan olyanok, mint a kutyapiszkok a járdákon.
Aztán egy péntek délután eljöttek, adtak oldószert, kezünkbe adták a magasnyomású „vízi pisztolyt” és mikor végeztünk a mosással, búcsúzóul letettek két vödör sárga festéket a fal mellé.
Faggattam őket, hogy ezt mivel érdemeltük ki. Azt mondták, hogy annyi elcsúfított épületet, falat látnak, hogy fontosnak tartják, hogy a fiatalok megértsék, hogy mekkora kárt okoznak egy-egy graffitivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése